Hová helyezük az ágyat a hálószobában? Vegyük figyelembe ezeket a szabályokat és jól fogunk aludni

Hová helyezük az ágyat a hálószobában? Vegyük figyelembe ezeket a szabályokat és jól fogunk aludni

Ben Franklin egyszer azt mondta: Aludni korán kell menni, reggel korán kell kelni, mert csak ez az egyetlen út az egészséghez, bölcsességhez és a gazdagsághoz.

Ő igazán tudta, miről beszél. Megértette, milyen fontos számára az alvás, hogy nap közben aktív és produktív legyen. Elegendő alvással kisebb esélyünk van arra, hogy megbetegedjünk, effektívebbek legyünk a munkánkban, kellemesebbek, kedvesebbek és vonzóbak legyünk. A minőségi alvást nemcsak a minőségi ágy és a matrac tudja befolyásolni. Az ágy elhelyezésének is szerepe van ebben. Hallottunk már fengsuj-ról. Valószínűleg találkoztunk már olyan tanácsokkal és tippekkel, hogyan rendezzünk be egy harmóniával teli hálószobát. Az ágynak nem szabad az ablak mellett lennie. A hálószobába nem tarthatunk tükröt. Lehet, hogy ezeket a szabályokat már tudtuk az előtt is, hogy fengsuj-ról hallottunk volna. Kérdezzük meg nagyanyáinkat, biztosan jó tanácsot tudnak adni. Hogyan van ez valójában? Hová kell helyeznünk az ágyat, és hová nem szabad?

Ágy boxspring, bézs szövet, 180x200, ODYSEA MEGAKOMFORT

A hálószoba helyzete is befolyásolja az alvás minőségét

A kínai fengsuj művészetnek több teóriája is van arról, hol kell a házban elhelyezni a hálószobát. Nagy különbség van az első vagy a hátsó házrész közt, vagy az hogy a konyha vagy a garázs felett helyezzük el a hálószobát.

Hálószoba a ház hátsó részében

A hátsó helyiségek többnyire csöndesebbek és nyugodtabbak. Az alvásunkat nem fogja zavarni a zaj, mely az utcáról származik. Ez a lakásokat is érinti. A hálószobának választjunk egy olyan helyiséget, melynek az ablakai nem a főút fele néznek, vagy egy helyre, ahol zavarosak az éjszakák is.

Hálószoba a garázs felett

Ez egy igazán rossz döntés. A hálószobát a garázs felett néhány faktor is befolyásolhatja, a szagok a kipufogóból vagy az üzemanyagtól, a garázsajtó zajától vagy az autó startolástól.

Ágy, fenyő/fehér, 160x200 LUCAS NEW

Hálószoba az aktív zóna alatt

Aktív zónának számít a fürdőszoba, vécé, egy tini szobája, társalgó vagy hasonló helyiségek, ahol a lakók még éjszaka is aktívak. Hasonló helyiségek alatt biztosan nem lesz nyugodt alvásunk.

Messze a konyhától

A fengsuj nem ajánlja a hálószoba elhelyezését a konyha felett. A tűzhely összegyűjti a rossz energiát, mely befolyásolja az alvás minőségét és támogatja az egészségügyi problémákat.

Dupla ágy rakodótérrel, fekete, 160x200, KERALA

Mit kezdjünk az ággyal?

Kerüljük el az üres tereket a háttámla és a fal közt

Az üres tér a háttámla és a fal közt az állandótlansághoz és a stabilitás elvesztéséhez vezethet. Ha közvetlenül a fejünk mögött van a fal biztonságban fogjuk magunkat érezni és élvezhetjük az ülést a falnak köszönhetően.

Alvás lábakkal az ajtó felé

A fengsuj szabályosan tiltja hasonlóan az ágy elhelyezését. Már a nagyanyáink is tudták, hogy ez egy koporsónak az elhelyezése.

A fürdőszoba is befolyásolja az ágy elhelyezését

Kerüljük el azt a helyzetet, hogy az ágy háttámlája szomszédos legyen a fürdőszobával vagy a vécével. Az alvásunk nem kívánt zajokkal lesz zavarva.

Inkább kisebb, mint nagyobb

Be van bizonyítva, hogy az emberek, melyek túl nagy helyiségben alszanak, gyakran panaszkodnak, hogy az északa közepén ébredezni szoktak. Ezért alkalmasabb a kisebb hálószoba.

Boxpring típusú ágy 120x200, világosszürke, FERATA KOMFORT

Ablak a fej mögött

Az ablak egy kapu a hálószoba és a külső világ közt. Amikor úgy alszunk, hogy a fejünk pont az ablak alatt helyezkedik el, biztosak lehetünk abban, hogy erősen fogjuk érzékelni a szelet, esőt, vihart, szagokat, közlekedési zajokat, rovarokat és gyakran a madarakat is, melyek az ablakpárkányon szoktak ülni.

Ágy a lejtős plafon alatt

Az alvás az alacsonyabb vagy a lejtős plafon alatt gyakran szorongató érzéseket okozhat. Ezt az érzést kijavíthatjuk egy megfelelő ággyal. Négy oszlop el tudja venni azt az érzést, hogy a plafon ránk fog zuhanni.

Polcok nélkül

Ha az ágyunk felet polcok, könyvespolc vagy csillár helyezkedik el, veszélyezetten érezhetjük magunkat. A nagy és nehéz bútordarabok nyomást gyakorolnak ránk, melyet csak tudat alatt fogunk érezni, de még is zavaróan fogja befolyásolni az alvásunkat.

Tükrök kifelé!

A tükrök nem a hálószobába valóak. Ha a tükör az ágy része, minden mozdulatra felfigyelünk és vigyázba állunk tőle. A tükörbe, mellette vagy az ágynak szemben pedig reggel az első dolog, amit megpillanthatunk a tükörképünk, ami igazán megzavarhatja a nap kezdetét.

Ágy,sötétszürke, 160x200, NADIA

Így igen!

A fengsuj szerint a legjobb alváspozíció az, amikor elég messze vagyunk az ajtótól. Ez pedig olyan szögbe ideális, ha van áttekintésünk arról, ki lép be a helyiségbe. Hogyan nézne ki ez valójában?


Ez a három legideálisabb ágypozíció. Az ágyat a legmesszebb pontba kell helyezni az ajtótól, miközben ráláthatunk az egész helyiségre. Az ágynak hozzá kell érnie a falhoz, így megakadályozhatjuk azt, hogy elveszítsük a stabilitást. Kerüljük ki azt, hogy az ajtóval érintkezzen.

Legalkalmasabb a fa ágy lábakkal. A fém keretek és fém rugós matracokat csak kevés ember bírja elviselni. A fém a legtöbb ember számára káros mágneses mezőt alakít ki.

A jó házasság érdekében a fengsuj azt ajánlja, hogy a dupla ágyba egy egész matracot választjunk. Ágyak, melyeknek rakodóterük van a fekvőterület alatt nem negatívak, ha nem a felesleges dolgokat raktározzuk benne. Az ágy alatti tárolóba csak párnákat, plédeket, takarókat vagy ágyneműt rakjunk.

Lusyx ágy 180x200 karo + barna, MADIA

A fengsuj szerint a tárgyak képesek negatív és pozitív energiákat sugározni. A zavaró vagy a minőségtelen alvás gyakran olyan változásokkal függ össze, melyekről gyakran nem is tudunk. Néha elég, ha a régi ágyat egy újra cseréljük. Új ágy vásárlását nem szabad halogatni a válás után, vagy ha egy nehéz beteg ember ágyáról volt szó.

Az új ágy nélkülözhetetlen, ha új házba vagy lakásba költözünk. A friss házasoknak vissza kell utasítaniuk a használt ágy ajándékokat vagy a használt ágy vásárlását. Egy új időszak kezdetekor nélkülözhetetlen egy új dupla ágy.